Szociológiai Szemle

Keresés korábbi számainkban

Legújabb számunk tartalma

2020/1. szám

Gondolatok az építészetszociológia és a szociológia viszonyáról

Tamáska Máté

A tanulmány az építészetszociológia és a szociológia viszonyát egyetlen központi kategória, az építészeti cselekvés fogalma alapján tárgyalja. E fogalom kifejezi, hogy az épített környezet nem csupán
háttere, színpada, lenyomata a társadalmi viszonyoknak, hanem a társadalmi interakciók aktív ágense.
Az építészet tehát nem lehet neutrális szereplő a társadalomban, hanem hierarchiaviszonyokat, szegregációkat, szerepeket definiál, társadalomformáló jelleggel bír, elválaszthatatlan a társadalmi cselekvés egyéb (például verbális) formáitól. Hogy mindez miként valósul meg, arra a tanulmány három elméleti megközelítést is idéz, Delitz, Steets és Fischer munkáit. Delitz szerint a társadalom kollektív makrofolyamatai, intézményei azok, amelyek nem létezhetnek építészeti forma nélkül. Delitz az építészet tárgyát is kitágítja, és a szociológia számára értelmezhetőbb épített környezetről beszél. Steets elmélete mikroszintről indul, és az építészet létrejöttének, befogadásának és szocializációjának (objektív valóság) hármasságában ragadja meg az építészeti cselekvés lényegét. Steets érdeme, hogy tág kaput nyit a bevált szociológiai módszertani eljárások előtt. Végül Fischer a két szerzőt kiegészítve az építészet sajátosságaiból indul ki, mikor időtálló,
stabil társadalmi médiumként tekint az építészetszociológia  tárgyára. Az idézett építészetszociológiai elméletek
közös következtetése, hogy a weberi társadalmicselekvés-fogalmat ki kell egészíteni a materiális környezet vizsgálatával, sőt a szociológia paradigmaváltására is szükség lenne. A dolgozat ezzel szemben amellett érvel, hogy az építészetszociológia céljának nem egy a szociológián belüli paradigmaváltásnak kell lennie, hanem egy interdiszciplináris párbeszéd megteremtésének. Nem egy klasszikus értelemben vett szakszociológiára van tehát szükség, hanem az építészet humán oldalát megvilágító tudományközi mezőre.

Gazdasági és társadalmi integrációs modellek perifériális térségekben. A szociális földprogram, a közfoglalkoztatás és a szociális szövetkezetek működésének jellemzői hátrányos helyzetű kistelepüléseken

Csoba Judit – Sipos Flórián

A hátrányos helyzetű mezőgazdasági térségek peremhelyzetű csoportjainak sikeres gazdasági és társadalmi beilleszkedése érdekében mind szélesebb körben alkalmazzák napjainkban a „társadalmi befektetés” jellegű szociális integrációs modelleket hazánkban és Európa más országaiban is. Az integrációs modellek a résztvevők egyéni kompetenciáinak, munkavállalói készségeinek fejlesztését, jövedelemszerző, önfenntartó képességének javítását és a piac okozta egyenlőtlenségek csökkentését célozzák. Tanulmányunkban Polányi (1997) „kettős mozgás” elméletéből kiindulva elemezzük a lokális térben működő integrációs modelleket és azok sajátosságait. Vizsgáljuk egyfelől a (diszfunkcionálisan működő) önszabályozó piaccal szemben kialakított állami beavatkozás formáit (közfoglalkoztatási program, startmunka mintaprogram), másfelől az alulról szerveződő, a „beágyazott gazdaság” mintáját követő integrációs rendszerek (szociális földprogram, szociális szövetkezet) működését. Feltételezzük, hogy az alulról és felülről építkező integrációs modellek komplementer módon működnek a leghatékonyabban,
lehetővé téve az eltérő helyzetben lévő célcsoportok lokális gazdaságban való differenciált részvételét és az integráltság fokának növekedését. Mindemellett úgy véljük, hogy az állami beavatkozás formája és mértékének növekedése az utóbbi években jelentősen csökkenti az önkéntesen szervezett és demokratikusan működő integrációs modellek mozgásterét, és folyamatosan erősíti a „neopatrimoniális” rendszerek kiteljesedését a lokális térben. A
tanulmány alapjául szolgáló kvalitatív kutatást két Horizont 2020 program (InnoSI és CoSIE)1 keretében végeztük.
 A 3 éves kutatómunka során 14 – többnyire 2000 fő alatti,  hátrányos helyzetű – települést vontunk a mintába, és 54 interjút készítettünk. Kutatási eredményeink azt igazolják, hogy a fokozott állami beavatkozás eredményeként a lokális társadalmak önszerveződő gazdasági és önvédelmi mechanizmusai nem vagy csak aránytalanul kis mértékben fejlődtek az utóbbi években. A felülről kezdeményezett „egydimenziós” integrációs modellekben a „társadalmi befektetés” jelleg kevésbé érvényesül, és a redisztributív függőségek új formái jelennek meg.

Az automatizált szövegelemzés perspektívája a társadalomtudományokban

Németh Renáta – Katona Eszter Rita – Kmetty Zoltán

Cikkünkben a „Big Data” paradigma térnyerésével párhuzamosan rohamosan terjedő természetesnyelv-feldolgozási (NLP) módszereket tekintjük át. Bemutatjuk a társadalomkutatási szempontból leginkább perspektivikus eszközöket, a hozzájuk illeszthető társadalomkutatási kérdéseket és azokat a technikai-módszertani jellegzetességeket, amelyek a klasszikus kvantitatív kutatáshoz képest az NLP specifikumát jellemzik. Ezek a módszerek lényegesen túllépnek a szógyakoriság-elemzésen alapuló
klasszikus kvantitatív szövegelemzésen, és a gépi tanulási paradigmán alapuló modellezési logikájuk gyökeresen eltér a magyarázatot / oksági hatás kimutatását elérni kívánó klasszikus társadalomkutatási logikától. Célunk, hogy ebbe az itthon még kevéssé intézményesült területbe betekintést engedve inspirációt nyújtsunk a hazai társadalomkutatók számára, mert meggyőződésünk szerint a szövegbányászat néhány éven belül standard eszköze lesz a nemzetközi alkalmazott társadalomkutatásnak.

Normativitás a szociológiában a magyarországi előítélet-kutatások példáján

Gárdos Judit

Tanulmányomban a magyarországi előítélet-kutatások normativitását követem végig néhány tudományos szövegen. Az előítéleteket kutató szociológusok az előítéleteket általában normatívan ítélik meg, és negatív, megszüntetendő, a hátrányos megkülönböztetéshez vezető jelenségként definiálják. A szocialista időszakban a romákkal kapcsolatos előítélet-kutatások az előítéletet általában elmaradott attitűdként taglalják, amelynek az ideális szocialista embertípus esetében nincs keresnivalója.
Az előítéleteket a nacionalizmust megelőző, veszélyes fázisként tárgyalják. A felvilágosodásra, a racionalitásra és ezzel egyidejűleg egy egyetemes emberi normativitásra való utalás is hangsúlyos az előítéletekről szóló szociológiai szövegekben. A rendszerváltozás számos kutatási beszámolóban megjelenik mint magyarázata annak, hogy miért vált különösen fontossá az előítélet témája az 1990-esévekre. A kutatók állítják, hogy e rejtett attitűdök 1989 után nyíltabbak lettek, és a társadalmi csoportok közötti konfliktusok, érdekellentétek erősödtek. A diszkriminációnak, az előítéletek megszüntetésének igénye töretlen marad a kutatói szövegekben. Az igaz és a hasznos tudás termelése az elemzett alterületen egyaránt tudományos tőkeként mutatkozik.

Gondolatok a hazai ifjúságkutatás múltjáról és jelenéről (A 2016. évi ifjúsági vizsgálat „apropóján”)

Harcsa István

Két nagy korszakot különböztethetünk meg a hazai ifjúságkutatásban: az első a múlt század 60-as éveinek közepétől a 90-es évek végéig tartott, a második az ezredfordulótól napjainkig.
Az ifjúságkutatás „első generációja” a társadalmi újratermelődés egészébe beágyazva vizsgálta az ifjúságot, amelyben a nemzedéki metszetnek kiemelt szerepe volt. Ez azt jelentette, hogy az ifjúság helyzetét mindig összehasonlította az idősebb nemzedékekével. Ily módon külön tudta kezelni a minden korosztályra, illetve csak a fiatalokra ható társadalmi folyamatokat. A „második generáció” tagjai alapvetően az egygenerációs megközelítésmódot helyezik előtérbe, amelynek meghatározó jellemzője, hogy a mindenkori ifjúságot önmagában tanulmányozza, következésképpen leszűkített értelmezési keretet alkalmaz. A szerző tömör áttekintést ad a kétféle megközelítés főbb jellemzőiről, és arra a következtetésre jut, hogy – a korábbi kutatások tapasztalatai alapján – újra kellene gondolni a jelenlegi ifjúságkutatás elméleti, módszertani, valamint empirikus alapjait.

Vitaindító: Megszólal-e az új csendes generáció? Avagy mit várhatunk az Ifjúság 2020 adatfelvétel eredményeképp

Fekete Mariann – Nagy Ádám

Idén várható a 2000-ben indult nagymintás ifjúságkutatás hatodik hullámának adatfelvétele. Ezért láttuk indokoltnak vitát kezdeményezni az Új csendes generáció paradigmájáról, különös tekintettel annak 2020-as várható jellemzőiről. Hipotézisünk
szerint 2020-ban a csendesség radikális csökkenésének leszünk tanúi. Cikkünk a 2020. januári állapotokat tükrözi, ezért a pandémia okozta esetleges generációs átalakulásról nem szólunk (arról lásd: Fekete–Nagy 2020).